Marshall-szigetek kontra atomhatalmak

A Marshall-szigetek lakói elsőkézből tapasztalták meg, milyen szörnyű egy atomfegyverekkel teli világban élni. Az atomfegyverek biztonságos mennyisége egyedül a nulla.

„Amikor a nap kétszer kelt fel” – így emlékeznek 1954. március 1-re a Csendes-óceáni Marshall-szigetekhez tartozó Rongelap-zátonynál. Azon a napon kora reggel, nem sokkal napfelkelte után egy „második nap” tűnt fel az égen nyugat felől. Vakító fényesség öntötte el a kis sziget egét.

A szigetlakók mit sem tudtak arról, hogy mintegy 150 kilométerre tőlük a Bikini-atollnál az USA éppen akkor dobta le a Bravo kódnevű, 15 megatonnás hidrogénbombát. Ez a bomba ezerszer erősebb volt a hirosimainál.

A kísérlet utáni években a sugárzásnak kitett területen sok nőnél alakultak ki reproduktív betegségek, másoknál pedig pajzsmirigy-, illetve egyéb rákbetegségek. 1985-ben a Rainbow Warrior nevű Greenpeace-hajó segített a helybélieknek másik szigetre költözni. Ez volt a hajó utolsó küldetése. Ezt követően ugyanis Új-Zélandon a francia titkosszolgálat felrobbantotta a Rainbow Warriort, nehogy a hajó tiltakozni indulhasson a francia atomkísérletek ellen Moruroa szigeténél.

És bár a légköri nukleáris kísérleteket azóta beszüntették, a kormányok világszerte ma is hatalmas atomarzenálokat tartanak fent és modernizálnak folyamatosan. Ráadásul több országban számos alkalommal nem sokon múlt, hogy egy atomfegyver majdnem felrobbant, vagy hogy téves információ vagy félreértés miattmajdnem kilőtték.

Amíg léteznek nukleáris fegyverek, addig a szándékos vagy véletlen használat veszélye is ugyanúgy fennáll. És a ma létező több mint 16 000 nukleáris fegyver mellett ez a veszély jóval nagyobb, mint legtöbben gondolnánk.

„Soha többé!”

A Marshall-szigeteki Köztársaság nemrég jelentette be a Nemzetközi Bíróságon, hogy nyílt jogi lépést készül tenni a kilenc atomország ellen. A bejelentés szerint felelősségre akarják vonni őket, amiért semmit sem tettek ezeknek a mindannyiunkat fenyegető veszélyeknek az elhárítására.

Az USA 1946 és 1958 között összesen 67 atomkísérletet hajtott végre a Marshall-szigeteken, „messze a világ legszennyezettebb területévé” téve ezzel az országot. Miután a sziget lakói végigkísérték, ahogy a földjüket, vizüket és levegőjüket megmérgezi a sugárzás, most a kilenc atomóriás ellen fordulnak. Jelszavuk: „Soha többé!”

A szigetország szerint a kilenc országot nemzetközi jog kötelezi, hogy komoly tárgyalásokat folytassanak a teljes nukleáris leszerelésről, ám ezt mostanáig nem tették meg.

Az érintett országok közül öten (USA, Oroszország, Egyesült Királyság, Franciaország és Kína) tagjai az atomsorompó-egyezménynek (NPT). A szerződés 6. cikke szerint minden tag

„kötelezi magát, hogy jóhiszemű tárgyalásokat folytat […] egy szigorú és hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósítandó általános és teljes leszerelési szerződésről.”

Nyilvánvaló, hogy ez a vállalás nem teljesült. Több mint 40 évvel azután, hogy a szerződés életbe lépett, a teljes lefegyverkezésről szóló tárgyalások még el sem kezdődtek.

A másik négy államról (India, Izrael, Pakisztán és Észak-Korea) szintén tudvalévő, hogy rendelkeznek atomfegyverekkel, ők azonban nem írták alá az atomsorompó-egyezményt. A Marshall-szigetek szerint ez nem mentesíti őket, hiszen a leszerelési tárgyalásokban való részvétel a nemzetközi (íratlan) szokásjog része, amely éppúgy kötelezi őket is, mint egy szerződés.

Nemzetközi Bíróság honlapját elnézve leginkább azt látjuk, hogy a különböző országok egymásra mutogatnak, területeik és szuverenitásuk megsértésével vádolva a másikat. Ritkán fordul elő, hogy egy állam az emberiség közös érdekeinek megfelelő lépést sürgetne. Ezért is annyira izgalmas a mostani ügy, annak ellenére, hogy számos jogi elemző szerint a Marshall-szigetek kemény harc elé néz, ha hallatni akarja a hangját, pláne ha győzelemre is akarja vinni az ügyet. A Nemzetközi Bíróság csak olyan országokkal szemben törvénykezhet, akik alávetették magukat a nemzetközi ítélkezésnek, és bizony kevés államnak fűlik a foga a jogi hercehurcákhoz. A vádban érintett kilenc országból mindössze az Egyesült Királyság, India és Pakisztán fogadta el korábban (és ők is csak fenntartásokkal) a bíróság kötelező érvényű ítélkezését.

A Marshall-szigetek ezzel a lépéssel kiérdemli az elismerést és a támogatást. Több mint 40 évvel az atomsorompó-egyezmény aláírása után az atomhatalmak továbbra is foggal-körömmel ragaszkodnak tömegpusztító nukleáris fegyvereikhez. Az atommentes világra tett ígéretek a tettek tükrében teljességgel komolytalannak bizonyultak. A „Nuclear Zero-perek” arra hívják fel a figyelmet, hogy az emberiség érdekében minden országon számon kell kérni az ígéreteiket.

Hiszen az atomfegyverek biztonságos mennyisége a világon egyedül a nulla.

A cikk szerzői: Daniel Simons, a Greenpeace International jogi tanácsadója és Jen Maman, a szervezet békeügyi tanácsadója.

(A bejegyzés a greenpeace.blog.hu oldalon jelent meg.)

9 hozzászólás a(z) “Marshall-szigetek kontra atomhatalmak” bejegyzéshez

  1. tesz-vesz

    milyen undorító ez az ember. ez a gulyás . miért kell ez is ide az átlátszóra? a norvégok akarták?

    Válasz
    • Marci Gulyás

      Milyen undorító, hogy a neved se vállalod, ellenben van pofád Latinovits képével írni véleményt. Miért kell ez is ide az átlátszóra?

      Válasz
    • Retek

      Ha problémád van akkor fetsd ki, és érvelj. Addig csak személyeskedö, troll vagy!

      Válasz
  2. ultrapi

    Az ilyen “szerzők” nélkül könnyebben tudnánk ELLEN(n)I kis hazánkban, mint velük, de mit tehetünk, bizony ekkora az Isten állatkertje. Őkelme is elfér benne!

    Válasz
  3. Rebel Son

    megérezték a libsik, hogy erre a témára ráugranak az egybites prolik és szépen lehet vele támadni a keresztény értékrendet, a kormány, zorbánt. elég csak kiragadni és kiforgatni egy mondatot és a gyerekes, cba-ban dolgozó, mamuszos panelprolik már fröcsögnek is…

    aki egy picikét is képes gondolkodni az felfogja amit ákos mondott. szó sincs arról, hogy ne kapjanak ugyanannyi bért ugyanolyan és ugyanannyi munkáért a nők. ákos csupán azt mondta, hogy véleménye szerint egy nőnek nem az kéne legyen a legfőbb életcélja, hogy a férfiakkal versenyezzen és karriert építsen, hanem az anyaság. szimplán ennyi. aki nő létére -vagy ilyen hipszter köcsög lévén- ezt lenézőnek és sértőnek gondolja saját magára nézve, azzal súlyos lelki problémák vannak, amivel mi(normális emberek), nem igazán tudunk mit kezdeni -kivétel a jó szakemberek:)

    Válasz
    • szilárd

      “aki egy picikét is képes gondolkodni az felfogja amit ákos mondott.” – valóban 🙂

      Válasz
  4. huszonhatcenti

    semmi fröcsögés nincs ebben, kifejezetten konstruktívan dolgozta fel a témát. mondjuk megvan a veszélye a kiragadott mondatok felhasználásával készült videóknak, és nyilván nem fogom végignézni az eredeti interjúkat, mert ákos nem érdekel.

    rebel son: nem a papucsos panelprolik kapták fel erre a fejüket drágám, hanem a haladó szellemű értelmiség. az általad ledegradált társadalmi réteget kevésbé érdekli ez a téma. és arról tényleg nincs szó a művész úr eszmefuttatásában, hogy ne kapjanak annyi bért, csak annyi, hogy ez nem cél. az pedig óriási baj. hiszen ma nem kapnak, ergo ahhoz hogy kapjanak tenni kellene, de mivel nem cél, így aztán szerinte csak szarjuk le a problémát, jó lesz ez így is, a nőknek magasztosabb feladataik vannak.
    ez bizony az anyaság szépsége mögé bújtatott gyáva sovinizmus.

    Válasz
  5. pusztábakiáltó

    “elleni”? ahogy anyád téged? vagy téged nem anya szült, hanem a malacok közt találtak? akkor az mindent megmagyaráz

    Válasz
  6. Kozak Csaba

    idétlen h.l.e fa… vagy! ezt így ebben a formában mélyen bele ástad magad a semmibe. pont mint az összes hülye aki más nézeteit elveit és értékrendjét nem fogadja el.

    átlátszó slejm csak hogy ez nem az.

    Válasz

Hozzászólás írása