Vajon hányan halnak meg Európában, és hányan betegszenek meg asztmában, csak azért, mert késik az ipari kibocsátások csökkentését célzó 2010/75/EU irányelvben lefektetett környezetvédelmi előírások érvényesítése? Ezt mutatja be az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) által közreadott Halálketyegő.
A legnagyobb erőműveknek az elérhető legjobb technikák (BAT) alkalmazásával kellene csökkenteniük a halálos kibocsátásokat. (BAT: a kibocsátások megelőzésének vagy csökkentésének leghatékonyabb technikái, amelyek műszaki és gazdasági szempontból már ma is megvalósíthatók az ágazaton belül.) A bevezetésük csak a szénerőműveknél 20 milliárd euró gazdasági haszonnal járna, és évente több mint húszezer embert óvna meg az idő előtti haláltól.
2015 májusában kiadott egy közös jelentést a Greenpeace és az EEB, ami bemutatja, mekkora haszonnal járna, ha 290 szenes (köztük számos lignites) nagy tüzelőberendezéses erőműben (LCP; Large Combustion Plant) az elérhető legjobb technikával csökkentenék a kibocsátásokat.
Az irányelv négy évet ad az ipari szennyezőknek az új előírások betartásának elérésére attól kezdve, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenik az elemzés a BAT-referenciadokumentumok alapján, a kiválasztott legjobb technikák bevetésével elérhető kibocsátáscsökkentésről. Az elemzésnek 2014 augusztusában kellett volna megjelennie, de az Európai Bizottság politikai akaratának hiánya és egyes tagállamok nyomásának eredményeképpen a megjelenése legkorábban 2017-re várható. Tehát komoly kibocsátáscsökkentési eredményekre 2021 előtt nem nagyon lehet számítani.
A Halálketyegő azt mutatja, mennyit ért volna 2014. augusztus elseje óta az összesített egészségügyi hatás, ha a 290 szenes/lignites tüzelőberendezéses erőműben bevezették volna a legjobb kibocsátáscsökkentő megoldásokat. A program a legfontosabb levegőszennyezőkkel (por, higany, NOx és SOx) számol, a többivel (CO2, nehézfémek, N2O stb.) és a vízszennyezés hatásaival nem. Nem veszi számításba a másféle tüzelőanyaggal dolgozó erőművek kibocsátását sem, vagyis a halálketyegő által mutatott számok erősen konzervatív becslését adják az egészségügyi költségeknek. A valódi költség ennél magasabb.
Mi határozza meg a legjobb elérhető technikai követelményeket?
A nagy tüzelőberendezéses erőművekben a lehető legkisebb víz- és levegőszennyezést a legjobb, már alkalmazott megoldásokkal elért eredmények határozzák meg. Ezek leírását tartalmazza az LCP BREF (legjobb gyakorlat) gyűjtemény. Ha a legnagyobb szenes erőművek éves kibocsátása alatta maradna a BAT megoldásokkal elérhető kibocsátási értékek közül legalább a legrosszabbnak – azaz ha mindenütt valamelyik elérhető legjobb technikával fognák vissza a kibocsátást –, az komoly előrelépés lenne a környezet és az emberek egészsége szempontjából.
Például a nitrogénoxidok (NOx) mai 200 mg/Nm³ kibocsátását a harmadára lehetne visszaszorítani, a porszennyezés a ma előírt 20 mg/Nm³ huszadára lenne csökkenthető az elektrosztatikus leválasztók felújításával vagy ipari szűrök alkalmazásával. A higanykibocsátást is vissza lehet szorítani legfeljebb 1 μg/Nm³-re (jelenleg ennek a többszörösét bocsátják ki).
Csakhogy csak annyira fogják vissza az erőművek a környezetszennyezést, amennyire a tagállamok előírják nekik. A tagállamok lehet(né)nek szigorúbbak az irányelvnél, ami szerint a BAT elemzés szerinti kibocsátási intervallum felső határán kell belül maradni.
A Halálketyegővel az EEB a következő követeléseinek kíván nyomatékot adni:
- Legkésőbb 2016 júniusában jelentesse meg az Európai Bizottság (EB) a BAT elemzést az Európai Unió Hivatalos Lapjá
- Adjon meg az EB ambíciózus BAT követelményeket annak érdekében, hogy minél előbb megszűnjön a környezetkárosítás, csökkenjenek az egészségügyi költségek és kevesebben haljanak meg idő előtt az Unióban.
- Szűnjön meg az évi 1500 óránál kevesebbet működő erőművek minden kibocsátási engedménye, mert az engedmények piactorzító módon befolyásolják ezen erőművek nyereségét.
- Újítsák meg a technikai haladást figyelő biztonsági hálót. Az irányelvben megadott porszennyezési, NOx és SOx kibocsátási korlátokat a legjobb technikákkal elérhető kibocsátási szintekhez kell igazítani. Figyelni kell a többi szennyezőanyag (például a higany, a fluoridok és a sósav) visszafogására kidolgozott technikákat is. Meg kell szüntetni a lignitre érvényben lévő kéntelenítési engedményeket.
- A tagállamok ne várjanak az Európai Bizottságra, hanem már most vizsgálják felül a saját jogszabályaikat és követeljék meg az elérhető legjobb technikák használatával elérhető kibocsátási szintek teljesítését az összes nagy tüzelőberendezéses erőműben.
vamaa
A bejegyzés a Levegő Munkacsoport blogján jelent meg.
21 hozzászólás a(z) “Halálketyegő” bejegyzéshez
Adam Horvath
korabeli illusztráció: Amatőr sportolók dala 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=3A6mQk5Vio4
László F. Török
A könyvnél már csak a könyv kritikája amatőrebb. Az egyértelmű, hogy sem Mészölyt sem a mai magyar futballt nem szereted, de ha már könyvkritikát írsz, akkor érdemes lenne ettől elszakadni, még ha akár jogos is lehet a “nem szereteted”. Attól, hogy olyan szavakat használsz, hogy “outputelvű” és “inputérdekeltség” nem lesz világosabb, amit mondani akarsz, még akkor se, ha a hankissi kettős társadalom modelljébe akarod belehelyezni Mészölyt és a magyar futballt (ami nettó marhaság, amatőrizmus, mondhatnám :)). Az ellentmondásosságot pedig amatőrségnek bélyegezni több, mint hiba. Mészöly – életének összes ellentmondásával együtt – egy valódi teljesítményt nyújtó sportember volt, és attól, hogy értelmileg valóban nem emelkedett oly szellemi magasságokba, amelyekbe a szerző fölényesen képzeli magát, messze volt attól, hogy amatőrnek lehessen nevezni. Még szövetségi kapitányként sem.
Mondom ezt úgy, hogy Mészölyt sosem szerettem, távol áll tőlem, de ez a katyvasz még hozzá is méltatlan.
Dan hadnagy
a mai magyar futballt szeretni semmiképp sem lehet, max eltűrni
László F. Török
ebben egyetértünk
macca8
amatőrnek a mentalitását tartja a szerző, nem a teljesítményét. kész vagyok elfogadni, amit írsz, de ahhoz erősebb érvek kellenek, mint hogy nettó marhaság
László F. Török
a mentalitását sem merném amatőrnek nevezni, sem játékosként sem edzőként, és az, hogy amióta kvázi nyugdíjasként tényleg néha bohócnak tűnik, semmiképp sem indokolja a szakmai karrierje lenézését. A kettős társadalom vagy második társadalom elmélete a magyar szociológiában Erdeitől kezdve Hankiss-on át Ferge Zsuzsáig valóban rendkívül népszerű téma, és tényleg hajlamosak vagyunk ma már a társadalom összes kínját ide visszavezetni, a futball problémája viszont nem társadalmi, hanem szakmai probléma. Egy olyan szakmáé, ami harminc év alatt szép lassan leépült, de nem szociológiai okokból, hanem azért mert egyszerűen képtelen volt kitermelni azokat a képzett és valódi tudással rendelkező szakembereket, akik biztosították volna a túlélését. Hankis 84-ben ír először a “második társadalomról”, de az ő szemszöge elsősorban a civil szerveződések hiánya és ennek következményei szempontjából érdekes. A futball nem civil szerveződés, hanem szakma, épp ez a legnagyobb problémánk, amikor nem értjük, hogy miért épült le. Egy olyan szakma, amiről az állam levette a kezét, és azóta sem találja a helyét a magyar kapitalizmusban. Az sem igaz, hogy 68 óta nincs magyar futball, 84-ben még volt, Mészöly válogatottja is komolyan veendő nemzetközileg jegyzett társulat volt, voltak még szintén nemzetközileg jegyzett klubjaink, a hetvenes években még komoly európai sikerekkel is, bár tény, hogy képzett szakemberekből már akkor sem dőzsöltünk. Mészöly szövetségi kapitányként nem emelkedett ugyan Baróti magasságába, de amatőrnek akkor is túlzás nevezni, a szövetségi kapitányi szemléletét pedig semmiképpen sem.
Balog Iván
F. Török László a második hozzászólásában már komoly érveket
hoz fel. Ezek közül helytálló az, hogy a második társadalom elméletét nem lehet
nyakló nélkül alkalmazni – a futballra azonban továbbra is! Ha egy
versenysportágban nincs igazi verseny, az az abszurditás netovábbja. A kvázipiac,
a „piaci szocializmus” (Kornai) körülményei között a kimeneti oldalon nincs
igazi teljesítménykényszer, nincs kemény költségvetési korlát, így csak a
bemeneti oldalon lehet motiválni – ilyenek a presztízsberuházások is, nemcsak a
ráolvasás! – . De az se változtat a redisztributív
struktúrán, ha az állam osztogatás helyett már csak fosztogat. Mindezt csak a „második
gazdaság”-béli ügyeskedéssel lehet kompenzálni úgy-ahogy, de ez is csak a sufnikban
folytatott fusizás szintjéhez elég (igazi verseny ott sincs).
Mészöly játékosként és edzőként is a megalkuvás nélküli
küzdést képviselte, elítélte a lazsálást, de ilyen struktúrában valódi
teljesítményösztönzők helyett csak pótszerekhez nyúlhatott. Ez az igazi oka
annak, hogy nagy játékosként kezdte, közepes – tehát valóban nem rossz, de már
nem jó! – edzőként folytatta, és
szétcsúszott pojácaként végezte. Ehhez hasonlóan a magyar futball pedig a 60-as
évekbeli kiváló szintről Marseille-től számítva előbb a közepes – tehát még
valóban nem gyenge! – , majd a 0-6-os, 1-7-es , 1-8-as nívóra süllyedt.
Ezt kívántam mondani írásommal.
László F. Török
Az egyértelmű, hogy mit akartál mondani, én csupán arra akartalak figyelmeztetni, hogy lehet, nem a megfelelő eszközöket választottad. Egyrészt nekem egy könyvkritika még mindig elsősorban a könyvről kellene szóljon, és nehezen fér bele az, hogy ez inkább a könyv “főszereplőjéről” és a közegéről való véleménynyilvánítás (vagy legalább többségében a könyvről, és nem többségében a személyről, bár ez nyilván nehéz szétválasztani), az már inkább egy Mészölyről és a magyar futballról szóló vélemény, tárca. Még akkor is, ha amúgy igazad van. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem inkább az, hogy ugyan a véleményed és a mondanivalód egyértelmű és még el is fogadható lenne, az viszont, ahogy ezt levezeted az messze sem egyértelmű, messze sem tárgyszerű, és leginkább a fő mondanivaló, az amatőrizmus Mészöllyel való példáztatása nem releváns, sőt helytelen. A magyar futball amatőrizmusa nem Mészölyben érhető tetten, ő egy ellentmondásos folt, akinél talán szintén felmerülhet, de távol van attól, hogy erre lehetne példaként felhozni. Javaslom helyette olyan nevekkel kezdeni, mint Bognár György, és jó néhány ma is szakkomentátorként sztárolt edző, vagy neadjisten épp Mezei “Mindenttudó” György, aki éveken keresztül képes volt fenntartani úgy az örök nagy megmentő és abszolút nagytudású profi imidzsét, hogy közben amatőrizmusával és tévedéseivel talán a legtöbbet tette azért, hogy ott vagyunk, ahol vagyunk.
Balog Iván
Az amatőrizmusról pedig maga Mészöly írja könyve 144. oldalán, ominózus mondatát (“A mi időnk lejárt”) magyarázva: “…Épp olyan amatőr módon játszottunk a pályán, mint amilyen feltételeket biztosított számunkra a saját szövetségünk”. És mindezt egy – az 1-4 dacára is – világszínvonalú válogatott egyik sztárjátékosa mondta. Labdarúgásunk azóta csak hanyatlott.
Balog Iván
Kritikai megjegyzéseidet így már megértem. Azon valóban lehet vitatkozni: lehet-e egy könyvet apropóul felhasználni arra, hogy a témához kapcsolódó nézeteinket kifejtsük. Mészöllyel kapcsolatban a recenzióban jobban ki lehetett volna domborítani, hogy játékosként mindig meghalt a pályán, és kapitányként is ezt követelte meg focistáitól. Ez pedig egy országban, ahol mindig is a “mi pengések vagyunk, nem rakkerok” és “nem vagyunk mi futóbolondok, mint az angolok/németek/oroszok” volt a jelszó, nagyra becsülendő. (Az “amatőr” jelző használata ennyiben tényleg félreértésre adhat okot.) Bognárról nekem is ugyanez a véleményem. Mezeyt eredetileg nagyobb tudású szakembernek tartottam, mint Mészölyt, de Irapuato előtt elkövetett szakmai hibái, még inkább az, hogy ezeket a nyilvánosság előtt soha nem volt hajlandó elismerni, majd – egy helytelen szemléletet a magyar labdarúgásra erőltetve – edzőpápává tolta fel magát, az én szememben is összességében negatív figurává teszi. (E tekintetben Ferenczi Attila elemzéseit tartom mérvadónak.) Ennyiben jogos az a felvetés, hogy Mezey erőteljesebb bírálatot érdemelne, mint Mészöly.
Zsolt Banhegyi
Két idézethez mondathoz szeretnék kommentárt fűzni: (1) “..A „puha diktatúra”, a kiépülő második gazdaság, az első gazdaságban érvényesülő vállalati, illetve egyesületi önállóság, a Nyugatra utazás lassú liberalizálása fokozatosan megszüntette azoknak a foglalkozásoknak az életszínvonalbeli előnyét, amelyek a csempészutakra épültek, így a focistákét is.” Okos mondat: valóban, a focista nimbusza a fiatalok szemében is lassan erodeálódott, ez némileg hozzájárult a magyar foci lassú ‘erodeálódásához’. (2) “…eldicsekszik azzal, hogy az 1968-as pesti magyar-szovjet meccsen azért rúgta hátba Sztrelcovot, hogy így torolja meg: 1957-ben egy szovjet katona megverte (?!).” Érdekes, egy korábbi megnyilatkozásában Mészöly nem említette ezt az indokot, hanem azt mondta, hogy csípték-harapták egymást csatár-hátvéd tusában Sztrelcovval. Ha hátba rúgta, az nagyon durva, pláne ha egy 1957-es incidens miatt, amiről Sztrelcov nem tehetett — viszont még durvább annak ismeretében, hogy Sztrelcov akkor már, 1968-ban, hosszú börtönlét után küzdötte vissza magát a válogatottba, miután mondvacsinált ürüggyel öt évet töltött a gulágon (ami ugyan már nem a sztalini gulág volt, de Hruscsov gulágja sem lehetett kellemes-:) Igazán mértékadó szakvélemények szerint Eduard Sztrelcov minden idők egyik legnagyobb focizsenije volt. Az első EB-re készülve kikaptunk a vele felálló szovjet válogatottól és nem jutottunk tovább, ők viszont a végén – Sztrelcov nélkül – megnyerték az 1960-as Európa Bajnokságot. (Magam is láttam őt játszani 1957 őszén barátságos mérkőzésen, amikor – az akkori időkben szokásos 90 ezer néző előtt – 1-1-nél Sztrelcov a lefújás előtt kitört és Grosics mellett berúgta a ruszkik győztes gólját. Mondhatom, játéka még az elkényeztetett magyar szemeknek is élményszámba ment, hasonlított Kocsis Sanyi és Kaszás robbanékony stílusára). Pályáját megtörte, hogy Hruscsov kedvenc minisztere, Furceva asszony, akinek a lányával Sztrelcov összeszűrte a levet, de aztán szétmentek, bosszúból bevádolta a focista géniuszt és hosszú évekre börtönbe juttatta. Az ilyen körülmények között a pályára visszatért Sztrelcov ellen a ‘Szőke szikla’ durvasága rossz helyre volt címezve…
Balog Iván
Sztrelcovval kapcsolatban tegyük
hozzá: könyvében Mészöly azt is elmondja, hogy a meccsen a szovjet játékos
viszont leütötte őt, aztán a banketten elmondta neki: attól ilyen erős, mert
éveket húzott le munkatáborban (132-133. old.).
A „szovjet Pelé” Gulágra kerülése
azonban megér egy külön misét. A Futballforradalmakat jegyző Jonathan Wilson
szerint (http://www.guardian.co.uk/football/2006/dec/14/sport.comment,
vö. http://wikipedia.unicefuganda.org/latest/A/Eduard%20Streltsov.html,
http://www.bootroom.org/smf/index.php?topic=11212.0,
http://news.google.com/newspapers?nid=2206&dat=19580725&id=lKEyAAAAIBAJ&sjid=pOoFAAAAIBAJ&pg=4975,3298379,
http://www.worthpoint.com/worthopedia/russian-pele-eduard-streltsov-autograph-1968)
miután Sztrelcov kikosarazta Furceva
lányát, a szovjet sajtóban – az egyik bajnokin történt kiállítása után – munkáslevelezők
imperialista ügynöknek titulálták a focistát, aki nyugatias életstílusával,
bámulatos futballtudásával lassan népszerűbbé vált, mint a pártvezetők. Ezután
történt az eset, amely lágerbe juttatta: megvádolták, hogy egy katonatiszt
dácsájában, egy partin megerőszakolta az egyik vendéget, a 20 éves Marina
Lebegyevát. A tanúk visszaemlékezéseiből annyit lehet kihámozni, hogy mindenki
részeg volt, és közülük senki se állítja ma sem, hogy Sztrelcov bűnössége
kizárt, azaz hogy koncepciós per áldozata lenne. Előkerült viszont két fotó. Az
egyiken Lebegyeva látható ütésnyomokkal a fején – mintha az erőszakoló verte
volna meg – , a másikon pedig Sztrelcov,
karmolások nyomaival az arcán és a mellkasán (ezek származhattak egy, a nemi
erőszak ellen védekező nőtől is.) Persze, itt joggal élhetünk a gyanúperrel:
egy diktatúrában semmibe nem kerül bevinni egy nőt a rendőrségre, összeverni,
Sztrelcovot pedig összekaristolni – és már kész is a konstruált per!
A dolgot tovább bonyolítja, hogy
Sztrelcovnak voltak magas rangú támogatói is, akik a játékos ellenfeleit
sztálinistának bélyegezték! Ne feledjük: a hruscsovi érában vagyunk, amikor
hatalmi harc dúlt a reformerek és az 1953 előtti establishmentet védelmező
apparátcsikok között. Ennek a sakkjátszmának vál(hat)ott áldozatává Eduard
Sztrelcov.
Zárásul Mészöllyel kapcsolatban
hadd jegyezzem meg: az 1966-os vébé nagy sikere (3-1-re vertük a kétszeres
címvédő brazilokat) után a magyar válogatott háromszor jutott ki
világbajnokságra. Ebből kétszer (1978, 1986) csúfosan leszerepelt, mindkétszer
Mészölynél sokkal magasabbra taksált edzők (Baróti, Mezey) vezetése alatt, míg az
1982-es világversenyen (ekkor Mészöly Kálmán vezényelte a mienket) is kiesett,
de nem vallott szégyent.
Hun Béla
ezt mondja az uzsorás is:
én nem húztam le senkit.
Szaddam Béla
Nem nagyon emlékszem nem maffiózó magyar belügyminiszterre, bár most csak Lampert, a Gyárfás aktákat eltüntető Kuncze és Boross Péter munkásőr ugrik be.
tanár
Boros P. nem volt munkásőr !
Singig Jungle
Ezért sem volt valódi “rendszerváltás” az országban….A mai politikai “elit” (akik nagy része a szocializmusban is jó helyen volt) pártállástól függetlenül nyakig benne van a tolvajlásban, korrupcióban, az ország tönkretételében.
Pánger Imre
Emlékeztek? Az első Orbán-kormány megalakulása előtt mindenki Kövért várta belügyminiszternek. Aztán hirtelen csak Pintér lett az. Vajon miért???
Troppauer Hümér
Ebből egy normális leiratot nem lehet kérni? Gulyás Marci nélkül?
wereko
Ha a simicskamédia mondja akkor biztos úgy van.
toportyán
wereckeként már kivágtak illibsi baltás gyilkossal seftelő bukott félállat?
WA.Lacky
Rohadjon rájuk a vaskerítés.