Túl sok autóból árad a túl sok méreg

Valami mindig bűzlik az utakon. Nehéz úgy gyalogolni a városban, hogy ne húzzon el az ember mellett egy-egy olyan gépkocsi, amelyiknek biztosan nincs rendben a kipufogója. Nem zajos, nem hangos, mégis percekbe telik, míg szétoszlik a levegőben a kellemetlen bűz, amit maga után hagy. De ha még csak a kellemetlen szaga volna, mint mondjuk a kicsit lekapott hagymás, paprikás rántásnak, de nem. Az ilyen kipufogógáz szinte biztosan súlyosan mérgező is. Az sem volna paradicsomi állapot, ha az autók csak annyira mérgeznék a levegőt, amennyi a gyártásuk idejében éppen engedélyezve volt a kategóriájukra az Európai Unióban. De az elfogadhatatlan, hogy tízezrével futnak olyan gépkocsik az utakon, amelyek a nekik megengedettnél jóval több mérget bocsátanak a levegőbe.

Forrás: http://www.muszakivizsga-auto.hu/akciok/akcio2015/15pentek.html

1997 óta minden ősszel van egy közúti környezetvédelmi akció, amelyben pár hétig megállítanak gépkocsikat és néhány méreg szintjét megmérik a kipufogógázban. 2015–ben négy városban, Budapesten, Debrecenben, Győrött és Szegeden vizsgáltak összesen 1504 személygépkocsit.

Mint a grafikonról látható, az eredmények valamivel jobbak lettek, mint a korábbi években, de még így is túl soknak találták a levegőszennyezést a vizsgált benzines gépkocsik 12 és a dízelek hét százalékánál. A méréssorozat értékelésében olvashatók a következők (2015. április 5-én 12 órakor):

„Budapesten (kicsit) és Győrben «rosszabbak» az autók az átlagnál, míg Debrecenben és Szegeden jobbak. Az utóbbi két városban kevés a rossz gépkocsi (!). Nagyon valószínű, hogy az eltérés nem valós helyzetet, hanem egyéb, évek óta részletesebb vizsgálatra javasolt (szisztematikus hibát) különbséget tükröz. Saját mérések szerint a győri eredmény felel meg a valóságnak.” Nos, ez a győri eredmény a legrosszabb a négyből, ott kevesebb, mint 85 százaléka volt megfelelő a vizsgált járműveknek. Az utakon minden tizedik autónak mérgezőbb lehet a füstje a megengedettnél.

Évente mintegy négyezren halnak meg Magyarországon olyan betegségben, amit a kipufogógázban lévő mérgek okoztak. Ugyanakkor a statisztikák szerint 2015-ben a sebesség rossz megválasztása miatt 248-an haltak meg útjainkon. Ezeknek a számoknak a csökkentésére, a gyorshajtók kiszűrésére, a gyorshajtástól való elrettentésre – helyesen – milliárdokat költ az állam. A levegőt a megengedettnél nagyobb mértékben szennyező járművek kiszűrésére, elrettentésére viszont szinte semmit. Még az évente megtartott őszi méréssorozathoz használt berendezések is már régóta cserére szorulnak. Pedig vannak olyan, a legújabb traffipaxokhoz hasonló, a kipufogógázra irányított lézerfény változását elemző berendezések (lásd a képeket), amelyek jó pontossággal megmondják, a füstben mennyi például a finom részecske, a nitrogéndioxid, a széndioxid, a korom, a szénhidrogén. Csak venni kellene ilyen távérzékelő berendezéseket, rendszeresen vizsgálni velük az utakon a járművek kipufogógázát, és figyelmeztetni, netán kiemelni a forgalomból azokat a gépkocsikat, amelyekből gyanúsan sok szenny kerül a levegőbe.

Az, hogy a forgalomban végzett mérések mennyire ösztönzik az embereket arra, hogy odafigyeljenek, és igyekezzenek a gépkocsijuk levegőszennyezését csökkenteni, függ attól, hogy az autók hány százalékát mérik meg, és attól, mi történik, ha a műszer túlzott méregkibocsátást észlel. Még ha nincs is szankció – legyen! –, az is eredmény, ha minden harmadik gépkocsitulajdonos legalább félévente szembesül azzal, hogy fölöslegesen mérgezi embertársait. Biztos, hogy már ettől jóval többen figyelnének a gépkocsijuk műszaki állapotára.

vamá

Forrás: Opus Inspection

http://opusinspection.com/remote-sensing-device-technology/

Forrás: Hager Environmental & Atmospheric Technologies, LLChttp://heatremotesensing.com/wp-content/uploads/2014/02/Inside-Image-1.jpg

2 hozzászólás a(z) “Túl sok autóból árad a túl sok méreg” bejegyzéshez

  1. piccola

    az évi 4000-es statisztika honnan van?

    Válasz
  2. Mia Riesenberger

    Sziasztok! Nagyon alapos a cikk, de szerintetek a kipufogógáz nem csak a jéghegy csúcsa? Én a megújulókra több figyelmet fordítanék, pláne, hogy egyre többféle dolgot lehetne hasznosítani, legalábbis itt ezt olvastam: http://tudomanyplaza.hu/alternativabb-energiahordozok/

    Válasz

Hozzászólás írása