Nem akarjuk többé Csernobil mérgét enni és belélegezni!

Helyszín: Brjanszki terület, Oroszország. Bár 180 kilométerre vagyunk a csernobili katasztrófa helyszínétől, pontosan 30 évvel a baleset után, a Geiger–Müller-számlálóm szerint a radioaktivitás továbbra is magasabb a normális szintnél.

Ez a láthatatlan sugárzás mindennapos veszélyt jelent az Ukrajna, Belarusz és Oroszország szennyezett részein élő 5 millió Csernobil-túlélőre nézve. Ezek az emberek szennyezett bogyókat és zöldségeket esznek. És radioaktív füstöt lélegeznek be, ha tűz gyullad a közeli sugárszennyezett erdőkben.

Innen, a Brjanszki területről sok közösséget ki kellett volna lakoltatni, de ez soha nem történt meg.

Sőt az orosz kormány, spórolási céllal, még csökkentette is a sugárzásvédelmi kiadásokat és az ittmaradt túlélőknek adott támogatást. Tavaly 300 ezer embert fosztottak meg a segélytől, amikor a kormány több száz település státuszát változtatta meg, bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül.

Találkoztam egy sebésszel, dr. Viktor Hanajevvel, a közeli Novozibkov városából. Régi templomaival Novozibkov sok más, történelmi orosz városra emlékeztet, ám itt a láthatatlan csernobili sugárzás folyamatosan ott kísért a háttérben.

Dr. Hanajevet aggasztja, hogy betegeinek helyi táplálékot kell fogyasztaniuk, mert nem tudják megfizetni a drágább importált ételeket. Amikor erről kérdeztem, azt mondta: „A vidéki emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne a környező földekről és a kertjeikből származó terményeket fogyasszák, főleg úgy, hogy a hivatalos segély ennyire kevés.

A regionális hatóságok próbálkoznak ugyan, de pénz nélkül az ő kezük is meg van kötve. A költségvetés olyan, mint egy túl rövid takaró, amit egyik oldalról a másikra húzogatnak, és így mindig maradnak fedetlen részek.”

De ezek az emberek soha nem fogják feladni.

A Brjanszki terület több mint ötven lakosa fordult múlt héten az orosz legfelsőbb bírósághoz, hogy fellebbezzen a kormány döntése ellen, mely megszüntetné a szociális támogatási rendszereket, és elvenné tőlük az áttelepülés jogát.

Az egyik felperes, Natalja Kangyik azt mondta: „Élő emberek vagyunk. Elfogadhatatlan, hogy így bánjanak velünk. Nem tudtak felmutatni semmilyen bizonyítékot arra, hogy a városaink és falvaink tiszták. Mi tudjuk, hogy nem azok.”

A legfelsőbb bíróság azonban sajnos a kormánynak, és nem a brjanszki túlélőknek adott igazat. A bírák elutasították a fellebbezést.

De a helyiek, akikkel beszéltem, elszántak, és nem akarják feladni a harcot.

„Megfellebbezzük ezt az ítéletet – mondja Maxim Sevcov a Csernobil-túlélőket támogató Novozibkovi Csernobil Egyesülettől –, és ha kell, egészen az Emberi Jogok Európai Bíróságáig megyünk, hogy megvédjük az egészségünket.”

Natalja pedig közölte: „Folytatjuk a küzdelmet. Nincs mit vesztenünk.”

Azonban mégiscsak a kormány feladata lenne, hogy vállalja a felelősséget Csernobil túlélőiért, és támogatást és védelmet nyújtson nekik.

Az emberek minden nehézség ellenére küzdenek a jogaikért, és szembeszegülnek a felelőtlen kormányzati bürokráciával.

Mi azzal tudjuk támogatni őket, ha nem engedjük, hogy a világ megfeledkezzen róluk. Ha együtt emeljük fel a hangunkat, emlékeztethetjük a kormányokat arra, hogy az emberek figyelnek rájuk.

Kérlek, csatlakozz hozzám, és fejezd ki szolidaritásodat a csernobili katasztrófa túlélőivel.

Írta: Rasid Alimov, a Greenpeace Oroszország nukleáris kampányának felelőse.

A bejegyzés a Greenpeace blogján jelent meg.